Szőlős kertünk gyöngyszemeiÉdesapám birtokát szőlő kordon veszi körül. Van itt nagy szemű csemege (a fejezet címe is innen jutott eszemben, gyerekkoromban nagyon sok szőlőskertek királynőjét ettem), apróbb szemű muskotályos, Othello a kék szőlők királya, többféle borszőlő. A bor nálunk annyira nem nyerő, így a borszőlő felhasználására ki kellett találni valamit. És elkezdődött a próbafőzés. Szőlő java (csökkentett cukortartalommal), Fűszeres szőlőzselé (édes, fűszeres, áttetsző zselé húsokhoz, sajtokhoz) és a Mazsolás szőlőlekvár, ami hét nyelven beszélt, a nyolcadikon pedig ugatott. A Szőlő java azon vásárlóimnak készült, akinek fontos, hogy mennyi cukor van a termékben. (Ezekkel a termékekkel egy a baj, felbontás után nagyon rövid időn belül el kell fogyasztani, mert még a hűtőben tárolva is megpenészesedik. Ellenben a hagyományos mennyiségű cukorral készült társaival szemben, ahol a cukor nem engedi a penészgombák kialakulását, így szinte akár meddig eltarthatóak hűtőben a felbontás után.) Fűszeres szőlőzselé: Magyarországon úgy érzem még szoktatni kell a vásárlókat a nem kenyérre kenhető termékekhez. Mikor azt mondom sült hús, sajt, grillezett kecskesajt, nem nagyon értik mit akarok a lekvárral vajas kenyéren kivül. De nem adom fel. Mazsolás szőlőlekvár: a befutó. Ahogy írok róla is összeszalad a nyál a számban. A rozéban áztatott mazsola, a mag és héj nélküli édes lekvár, mennyei. Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére |
![]()
Bemutatkozás »
Mivel a Nagymamámtól tanultam a befőzést, így Ő a névadónk és logónkban is Ő szerepel. Mióta feleség vagyok, befőzők, elteszek télire. Ez az elfoglaltság jó pár éve a hobbimmá vált. Nagymamám és Anyósom receptjeit használom, de azokat a lekvárokat és zseléket is felvettem a kínálatba, amik a próbafőzés után nagy sikert arattak. |
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió |